HIT ÉS FÉNY
Názáret legkisebb és legszegényebb házában lakott egy fiatal özvegyasszony, akit Erzsébetnek hívtak. Nagyon szomorú volt minden napja, csak akkor érezte magát igazán boldognak, amikor pajkos kis fia átölelte és azt mondta neki:
- Ne légy szomorú, édesanyám, meglásd, még boldogok leszünk.
Ilyenkor örömkönnyeket hullatott és összecsókolta okos kicsi fiát. De nem sokáig tartott a boldogsága, mert fiacskája napról-napra kedvetlenebb lett. Nem futkosott többé tarka pillangók után és nem kergetőzött pajtásaival az aranyos napsütésben. Este nem ölelte át édesanyját és nem mondott neki vigasztaló szavakat, hanem fejét ölébe hajtotta és úgy pihegett, mint egy fészkéből kihullt madárfióka, mely gyönge szárnyaival nem tud visszarepülni puha ágyába, ahonnét kiverte a kegyetlen vihar. Szegény Erzsébet becézte, bátorította, de hiába, mert fiacskája napról-napra gyöngült és úgy elsápadt, mint egy késői rózsaszál, amelyet dér csípett. Egy reggel már nem is tudott felkelni, forró láz gyötörte kicsi testét és nem felelt már ha édesanyja szelíden kérdezte:
- Mi fáj, édes kicsi fiam?
Erzsébet keservesen sírt. Látván, hogy fiacskája már szemét sem nyitja ki s nem hallgat reá, kifutott a ház elé, hogy tudós orvost hívjon, aki adja vissza neki egyetlen boldogságát, kicsi fia életét. Ahogy könnyező szemével az utcára lépett, a kicsi Jézuskával találkozott, aki megszólította:
- Mi bajod van, te szomorú asszony?
- Egyetlen fiam a halállal vívódik. Jaj, hol találok tudós orvost, aki megmentse drága gyermekem életét?
- Jó asszony, ne menj orvosért, - tanácsolta Jézuska - hanem siess az erdőbe, ott sok-sok hosszúkás zöld levél van. Keressék csak köztük türelemmel és kacagó fehér fürtű virágocskákat fogsz találni. Kössél egy csokrétát, hozd el a fiadnak és ő meg fog gyógyulni tőle.
Erzsébetet meglepte Jézuska tanácsa, de amikor a szemébe nézett, úgy érezte, mintha a boldogság sugárzott volna rája.
- Megyek, - mondta - de mi lesz a fiacskámmal? Ki ad neki üdítő vizet míg én a messzi erdőből visszajövök?
- Menj nyugodtan, jó asszony, én fiad mellett leszek, amíg visszajössz.
Erzsébet elindult. Az anyai szeretet szárnyain repült az erdőbe, hogy hozza el fiának az életadó balzsamot. Az erdő dúsan terítette lába elé a hosszúkás, zöld leveleket, de kacagó fehér fürtű virágot egyet sem talált. Lehajolt és félrehajtotta a leveleket, de hiába. Nagy türelemmel tovább keresett és szomorúsága gyémánt könnyeit sűrűn hullatta a komoly zöld levelek közé. Mélyen bent volt már az erdőben és még egyetlenegy kacagó kehérfürtű virágot sem talált. Könnyhullatás és keresés közt ért az erdő túlsó végére, de virág nem akadt útjába. Az erdő szélén már a remény is elhagyta. Leborult és imádkozott:
- Édes jó Istenem, nézz az én szomorú anyai szívembe, nézz az én nagy bánatomra és mennyei hatalmaddal vigasztalj meg engem. Adj gyógyító balzsamot, hogy meneküljön meg a haláltól egyetlen fiam, az én egyetlen boldogságom. Amen.
Erzsébet szomorúsága megenyhült. Megfordult, hogy hazamenjen. Oh ég! Majd meghasadt a szíve örömében, mert az úton végig, ahol jött, kacagó, fehér fürtű virágok emelgették feléje fejecskéiket. Minden könnyéből egy-egy illatos gyöngyszem lett és mert sűrűn hullt a könnye, az erdőben sűrűn nőtt a gyöngyvirág, az anyai szeretet drága könnyvirága. Erzsébet hamar bokrétát kötött belőlük és vidáman vitte beteg fiacskájának.
Ahogy belépett a szobába,fia már meg sem ismerte. Erzsébet a gyermek elalélt kezébe virágot tett, arcára is fehér fürtöt hintett. Jézuska megcsókolta a fiút és azt mondta Erzsébetnek:
- A te szereteted és könnyed megmentette fiad életét. Légy boldog, Erzsébet, én most elmegyek.
A kicsi szobában nagy öröm boldogsága ragyogott fel. A fiúcska szeme mosolygott, kezében megpezsdült az élet, a virágokat ajkához emelte s csókot lehelt rájuk. Arcára piros rózsát festett az élet. A kicsi fiú felkelt ágyacskájából, megölelte örömében könnyező édesanyját és azt mondta neki:
- Ne légy szomorú, édesanyám, meglásd, még boldogok leszünk.
Erzsébet máris nagyon boldog volt, mert fiacskája megint kergetőzött az aranyos napsütésben.
Egy este nagy gyöngyvirág bokrétával jött haza az erdőből a vidám fiúcska. Anyja ölébe hullatta virágait és ezt mondta:
- Ugye, édesanyám, a gyöngyvirág az anyai könnyekből lett?
(Forrás: Cimbora, 1924. dec.21.)